Tradiens Research · Adatesszé
A találati arány nem mutatja meg, mekkorák a veszteségek
Az euró–dollár ügyletek többsége nyereséggel zárult, az átlagos euró–dollár ügylet pipben mégis veszteséges volt. Két eset mutatja meg, miért mond a találati arány önmagában keveset arról, hogy a kereskedés végül nyereséges-e: egy devizabróker ügyfeleinek ügyletei és egy opciós alap összeomlása.
Az FXCM devizabróker ügyfelei 2009–2010-ben euró–dollár ügyleteik 59%-át zárták nyereséggel.
2011 decemberében a DailyFX, az FXCM nevű online devizabróker kutatási részlege oktatási anyagot tett közzé kereskedőknek, és ebben a bróker saját ügyfeleinek ügyleteit elemezte.[1] A szerzők, David Rodriguez és Timothy Shea, több mint 12 millió ügyletet néztek át, amelyeket az FXCM ügyfelei 2009-ben és 2010-ben zártak le éles számlákon, a 15 legforgalmasabb devizapáron. A devizapár az egyik pénznem ára a másikban kifejezve: az EUR/USD azt mutatja, hány amerikai dollárba kerül egy euró, és aki ezen a páron kereskedik, arra számít, hogy ez az árfolyam egy bizonyos irányba mozdul. A cikk minden párra megadta a találati arányt (win-rate), vagyis azt, hogy a lezárt ügyletek mekkora hányada zárult nyereséggel, és azt is, mekkora volt átlagosan egy nyerő és egy vesztes ügylet eredménye. Ezt a két számot innentől átlagos nyerő és átlagos vesztes ügyletnek hívjuk.
Az euró–dollár számok első ránézésre jó kereskedésre utaltak, hiszen az ügyletek 59%-a nyert, és csak 41%-a veszített. A cikk saját számaiból viszont az jön ki, hogy az átlagos euró–dollár ügylet mintegy 14 pipet veszített. A pip a devizaárfolyamok mozgásának szokásos mértékegysége: a legtöbb párnál az árfolyam 0,0001-es, a jenben jegyzett pároknál 0,01-es változása. Hogy egy pip mennyi pénzt ér, az a devizapártól és a pozíciómérettől függ, ezért a pipben mért eredmény nem dollárban mért eredmény.
A két tényből adódik a kérdés, amelyre ez az írás választ keres: ha az ügyletek többsége nyert, hová lettek a nyerő ügyletek pipjei? A vesztes ügyletek vitték el őket. Ezt a találati arány nem mutatja meg, mert csak azt méri, milyen gyakran zárult nyereséggel egy ügylet, azt nem, hogy mennyivel; a választ az adja meg, mekkora az átlagos vesztes ügylet az átlagos nyerőhöz képest.
Ehhez minden pár találati aránya mellé oda kell tenni a nyerő és a vesztes ügyletek átlagát, és pontosan ezt teszi az első ábra.
A 15 devizapárból 13-ban túl kevés ügylet nyert ahhoz, hogy a kereskedés pipben nullszaldós legyen.
- a nyerő ügyletek aránya
- a pipben mért nullszaldóhoz szükséges arány
- a kettő különbsége
×1,95 = az átlagos vesztes ügylet pipben 1,95-szöröse volt az átlagos nyerő ügyletnek. A párok e szorzó szerint sorakoznak: minél nagyobb, annál magasabb találati arány kellett a pipben mért nullszaldó eléréséhez.
A skála 45%-tól 75%-ig tart, nem 0%-tól, ezért a pont távolsága a bal széltől nem a találati arány nagyságát mutatja. Méretarányos a szürke sáv: a hossza a pont és a jel közti különbség százalékpontban.
Külön minta, 2014. márc. – 2015. márc., több mint 43 millió ügylet (négyzetek)
| pár | vesztes ÷ nyerő | pont (nyert) | jel (kellett volna) | eltérés a nullszaldótól (%-pont) |
|---|---|---|---|---|
| AUD/JPY | ×1,05 | 49% | 51,2% | 2,2 hiány |
| USD/CAD | ×1,30 | 61% | 56,5% | 4,5 többlet |
| AUD/NZD | ×1,48 | 71% | 59,6% | 11,4 többlet |
| EUR/GBP | ×1,70 | 58% | 63,0% | 5,0 hiány |
| EUR/AUD | ×1,85 | 61% | 65,0% | 4,0 hiány |
| USD/JPY | ×1,87 | 57% | 65,1% | 8,1 hiány |
| GBP/USD | ×1,94 | 64% | 66,0% | 2,0 hiány |
| NZD/USD | ×1,95 | 54% | 66,1% | 12,1 hiány |
| EUR/USD | ×1,95 | 59% | 66,1% | 7,1 hiány |
| EUR/CHF | ×2,00 | 62% | 66,7% | 4,7 hiány |
| EUR/JPY | ×2,04 | 60% | 67,1% | 7,1 hiány |
| AUD/USD | ×2,04 | 59% | 67,1% | 8,1 hiány |
| USD/CHF | ×2,05 | 60% | 67,2% | 7,2 hiány |
| GBP/CHF | ×2,08 | 64% | 67,5% | 3,5 hiány |
| GBP/JPY | ×2,35 | 66% | 70,1% | 4,1 hiány |
| Külön minta, 2014. márc. – 2015. márc., több mint 43 millió ügylet (négyzetek) | ||||
| EUR/USD | ×1,73 | 61% | 63,4% | 2,4 hiány |
| GBP/USD | ×1,93 | 59% | 65,9% | 6,9 hiány |
Pipben, nem dollárban: pozícióméret nélkül; a költségek levonásáról a forrás hallgat. FXCM-ügyfelek lezárt ügyletei, 15 pár, 2009–10. Forrás: FXCM DailyFX, 2011, 2015; nullszaldó-számítás: Tradiens.
Minden sor egy devizapár. Ha a pont a jelétől balra áll, túl kevés ügylet nyert ahhoz, hogy a kereskedés pipben nullszaldós legyen; a jobb oldali oszlop a különbséget mutatja százalékpontban.
1. lépés a 3-ból
Kezdd a félkövér sorral, az EUR/USD-vel, vagyis az euró és az amerikai dollár párjával. A kék pont ebben a sorban 59%-nál áll: ekkora hányada zárult nyereséggel az euró–dollár ügyleteknek, tehát a többségük nyert. Most nézd meg a pár neve mellett álló ×1,95-ös szorzót. Ez mondja meg, miért nem volt elég pipben az 59%: az átlagos vesztes ügylet pipben csaknem kétszer akkora volt, mint az átlagos nyerő. A kevesebb vesztes ügylet így több pipet vitt el, mint amennyit a több nyerő hozott.
Az átlagos vesztes ügylet csaknem kétszer akkora volt, mint az átlagos nyerő, ezért a pipben mért nullszaldó eléréséhez az ügyletek 66%-ának kellett volna nyernie.
A két átlagot a cikk maga közölte. A szerzők szavaival: „az EUR/USD-n a kereskedők veszteségei átlagosan 127 pipet tettek ki, a nyereségeik viszont átlagosan csak 65 pipet”. Az átlagos vesztes ügylet tehát 1,95-szöröse volt az átlagos nyerőnek. Ilyenkor hiába nyer az ügyletek többsége, a kereskedés mégis veszteséges lehet, mert a veszteségeknek nem kell gyakoribbnak lenniük a nyereségeknél ahhoz, hogy felülmúlják őket: elég, ha kellően nagyok.
Száz euró–dollár ügyleten a legkönnyebb látni, mi történt. Közülük 59 nyert, átlagosan 65 pipet, ez együtt 59 × 65 = 3 835 pip; 41 veszített, átlagosan 127 pipet, ez együtt 41 × 127 = 5 207 pip. A száz ügylet így 1 372 pip mínuszban zárt, ami ügyletenként 13,7 pip: ez az a veszteség, amelyről az írás elején szó volt. Ha az ügyletek 66,1%-a nyert volna, az átlagos ügylet pontosan nullszaldós lett volna, mert ennél az aránynál a nyert és az elvesztett pipek éppen kiegyenlítették volna egymást. Ez a nullszaldóhoz szükséges találati arány, és pusztán a két átlagból kiszámítható: a vesztes ügyletek átlagát el kell osztani a két átlag összegével, az euró–dollárnál tehát 127 ÷ (65 + 127), azaz 127 ÷ 192.
2. lépés a 3-ból
Ugyanebben a sorban a függőleges jel 66,1%-nál áll. Ekkora hányadnak kellett volna nyernie ahhoz, hogy a két átlag mellett a nyert és az elvesztett pipek kiegyenlítsék egymást. A pont és a jel közti szürke sáv a hiány, vagyis az, hogy a tényleges találati arány mennyivel maradt el a szükségestől: 7,1 százalékpont. Ez a hiány az egész magyarázata annak, hogy az átlagos euró–dollár ügylet pipet veszített, noha az ügyletek többsége nyert.
Egyetlen devizapár eredménye lehet véletlen is, ezért az igazi próba a többi tizennégy pár, amelyekre ugyanez a cikk ugyanezt a három számot közölte.
A 15 legforgalmasabb devizapárból 13-ban az ügyfelek ügyletei nem nyertek elég gyakran ahhoz, hogy pipben fedezzék a nagyobb veszteségeket.
Ugyanez a számítás minden párra elvégezhető, és mindegyiknek megvan a maga nullszaldós határa, mert mindegyiknél más a nyerő és a vesztes ügyletek átlaga. A találati arány szinte mindenütt egészségesnek látszott: a 15 párból 14-ben az ügyletek többsége nyert, és az egyetlen kivétel, az ausztrál dollár–jen pár (AUD/JPY) is 49%-ot ért el. Mind a 15 párban nagyobb volt viszont az átlagos vesztes ügylet, mint az átlagos nyerő, mégpedig 1,05-szörös és 2,35-szörös közötti mértékben.
A határ azt mutatja, mekkora részt tesz ki a vesztes ügyletek átlaga a két átlag összegéből, ezért ha a veszteség nagyobb a nyereségnél, a határ 50% fölé kerül. Még a legkisebb szorzó, az AUD/JPY 1,05-ös szorzója is 51,2%-ot ad (1,05 ÷ 2,05), vagyis az ügyletek több mint felének nyernie kellett már ahhoz is, hogy a kereskedés pipben nullszaldós legyen. Ez önmagában még nem jelentett veszteséget: amelyik párnál a találati arány átlépte a határt, ott az ügyletek pipben nyereségesek voltak. Tizenhárom párnál azonban a találati arány a pár saját határa alatt maradt. A határtól való elmaradás, vagyis a hiány a font–dollár párnál (GBP/USD) volt a legkisebb, 2,0 százalékpont, az új-zélandi dollár–amerikai dollár párnál (NZD/USD) a legnagyobb, 12,1 százalékpont.
3. lépés a 3-ból
Most olvasd végig a teljes listát. A 15 párból 13-ban a pont a jelétől balra áll, vagyis túl kevés ügylet nyert ahhoz, hogy a kereskedés pipben nullszaldós legyen. Az USD/CAD és az AUD/NZD sora a kivétel: ezeknél a vesztes ügyletek nem voltak sokkal nagyobbak a nyerőknél, ezért a jelük alacsonyabb százaléknál áll, és elég ügylet nyert ahhoz, hogy a pont túljusson rajta. Az alsó négyzetek egy külön mintából valók, 2014 márciusától 2015 márciusáig, és ugyanabba az irányba mutatnak.
A határ fölötti két pár ugyanolyan sokat elárul, mint a határ alattiak. Az ausztrál dollár–új-zélandi dollár pár (AUD/NZD) ügyleteinek 71%-a nyert, és az átlagos vesztes ügylet csak 1,48-szorosa volt az átlagos nyerőnek. Az amerikai dollár–kanadai dollár párnál (USD/CAD) az ügyletek 61%-a nyert, az átlagos vesztes pedig 1,30-szorosa volt az átlagos nyerőnek. Mivel ezeken a párokon a veszteségek nem voltak sokkal nagyobbak a nyereségeknél, a határuk is lejjebb, 59,6%-nál, illetve 56,5%-nál húzódott, és a találati arány mindkettőnél átlépte. Hogy ez a két pár miért viselkedett másként, azt a forrás nem mondja meg, és ez az írás nem találgat. Annyit viszont megmutatnak, hogy a magas találati arány önmagában nem rossz jel: ahol a veszteségek közel maradtak a nyereségekhez, ott éppen a magas találati arány tette pipben nyereségessé az ügyleteket.
Egy későbbi mérés, más időszakból és más ügyletekből, ugyanerre az irányra mutatott. Rodriguez 2015 júniusában több mint 43 millió ügyletről közölt adatokat, amelyeket az FXCM ügyfelei 2014–2015-ben zártak le; ez a minta is a 15 legforgalmasabb párra terjedt ki, a cikk azonban csak kettőre közölt számot.[2] Ebben a mintában az euró–dollár ügyletek 61%-a nyert, a pipben mért nullszaldó eléréséhez viszont 63% kellett volna. 2014–2015-ben az euró–dollár pár hiánya kisebb volt, mint 2009–2010-ben, a font–dolláré, a másik közölt páré viszont nagyobb. Az irány azonban mindkét párnál ugyanaz volt, a jelenség tehát nem egyetlen párra és nem egyetlen időszakra volt jellemző. Mindkét mérés a bróker saját, auditálatlan oktatási anyaga, és mindkettő ügyleteket számol, nem ügyfeleket, ezért nem derül ki belőlük, hány ügyfél keresett vagy veszített pénzt. Ezekről a korlátokról az oldal végén álló módszertani jegyzet szól.
De miért lennének a nyerő ügyletek szinte mindenütt kicsik, a vesztesek pedig nagyok? Egy szokást, amely pontosan ilyen mintázatot hozna létre, máshol már megmértek: részvénybefektetők körében.
Aki a nyereséges pozícióit gyorsan eladja, a veszteségeseket pedig megtartja, annál egyszerű számtan szerint egyszerre nő a találati arány és az átlagos veszteség.
A legismertebb mérés Terrance Odean közgazdász nevéhez fűződik: 1998-as tanulmányában egy amerikai diszkontbróker 10 000, véletlenszerűen kiválasztott számláját vizsgálta, az 1987 és 1993 közötti ügyletekkel.[3] Azt a jelenséget tesztelte, amelyet a közgazdászok diszpozíciós hatásnak neveznek, és amelyet Shefrin és Statman 1985-ben így írt le: „általános hajlam a nyerők túl korai eladására és a vesztők túl hosszú megtartására”.[4] Azokon a napokon, amikor ezek a befektetők bármit eladtak, az aznap nyereségben álló részvényeik 14,8%-át adták el, a veszteségben állóknak viszont csak 9,8%-át. A nyereséget tehát nagyjából másfélszer olyan készséggel váltották készpénzre, mint a veszteséget.
A szokás a találati arányt is megváltoztatja, és ez a lépés egyszerű számtan, amelyet ez az írás vezet le, nem Odean egyik eredménye. Vegyük ugyanazokat az ügyleteket, ugyanazokkal a belépési pontokkal és ugyanazzal az árfolyampályával. Aki minden nyerő ügyletet lezár, amint az kis nyereséget mutat, a veszteségeseket pedig megtartja, annak sok kis nyerő és kevesebb, de nagyobb vesztes ügylete lesz, mint annak, aki a kétféle ügyletet egyformán kezeli. A találati arány így emelkedik, és vele együtt emelkedik az átlagos veszteség is.
Hogy ez pénzbe is kerül-e, az azon múlik, merre mennek utána az árak, és Odean befektetőinél pénzbe került. Odean számítása szerint az eladott nyerő részvények átlagos többlethozama, vagyis a széles piaci index fölötti hozama a következő évben 3,4 százalékponttal haladta meg a megtartott vesztes részvényekét.
Amit tehát megmértek, az hétköznapi amerikai részvénybefektetők erős hajlama arra, hogy korán eladják a nyerő papírjaikat. Ez a szokás pontosan azt a nyomot hagyná, amelyet az FXCM számai mutatnak: sok kis nyerő ügyletet, és kevesebb, de nagyobb vesztest. Az FXCM ügyfeleinél azonban senki nem mérte ezt a szokást, Odean pedig két évtizeddel korábban részvényeladási döntéseket számolt, nem nyereséges devizaügyleteket. Az FXCM számai ezért összeférnek a szokással, de nem bizonyítják, hogy ez hozta létre őket.
Vannak befektetési termékek, amelyek nem szokásból, hanem a felépítésüknél fogva gyűjtenek sok kis nyereséget. Az egyik, az LJM Funds Management opciós alapja, megőrizte azt, ami az FXCM számaiból hiányzik: eredményeinek időbeli sorát, amelyet nem pipben, hanem a befektetett pénzhez mérve vezettek, és mellette a cég saját becslését arról, mekkora lehet egy veszteség.
Az LJM 2018 januárjában a 2017-es üzleti év minden negyedévére pozitív teljesítményt jelentett, miközben saját kockázati jelentésében egy vizsgált forgatókönyv becsült vesztesége több mint háromszorosára nőtt.
Az eredménysor az LJM Preservation and Growth Fund nevű alapé volt, amelyet az amerikai hatóságok később P&G-alapként emlegettek. Az alap 2018. január 11-én nyújtotta be a 2017. október 31-én zárult üzleti évről szóló éves jelentését az amerikai értékpapírpiaci felügyeletnek, az SEC-nek. A jelentést részvényesi levél nyitotta, amelyet az LJM vezető portfóliókezelője, Anish Parvataneni írt alá. Első mondata így szólt: „Az LJM örömmel jelenti, hogy a 2017-es üzleti év minden negyedévében következetesen pozitív teljesítményt ért el.”[5]
A levél szerinti pozitív negyedévek abból következtek, amit az alap eladott. Az SEC szerint az alap úgy „termelt bevételt”, hogy „S&P 500 határidős kontraktusokra szóló, pénzen kívüli opciókat” adott el.[6] Az opció a vevőjének jogot ad arra, hogy egy rögzített áron vegyen vagy eladjon, és ezért a vevő díjat fizet az eladónak: ez az opciós díj, más néven prémium. Pénzen kívüli (out-of-the-money) az az opció, amellyel ma még nem érné meg élni: az eladási opció (put) rögzített ára a piac aktuális szintje alatt, a vételi opcióé (call) fölötte van. Lejáratkor ezért csak akkor ér valamit, ha a piac túllép ezen az áron. Az alap mindkét fajtát eladta.[5] Egyszerűbben mondva olyan opciókat adott el, amelyek csak akkor fizetnek, ha az S&P 500 nagyot mozdul, vagyis lényegében biztosítást árult egy ilyen mozgás, mindenekelőtt egy összeomlás ellen. Az opcióeladás bevett, széles körben alkalmazott stratégia, és az LJM esete nem azt mutatja, hogyan szokott végződni.
Ezért zárultak sorra pluszban a negyedévek: nyugodt piacon az eladó a díjat többnyire megtartja, mert a nagy mozgás, amelyért a vevő fizet, nem jön el. A biztosítás-hasonlat egy ponton sántít, és éppen ez a pont magyarázza, hogyan veszíthetett később ilyen sokat az alap. Egy biztosító sok olyan kockázatra vállal fedezetet, amelyek nem egyszerre következnek be. Egyetlen indexesés viszont minden eladási opciót egyszerre drágít meg, amelyet az alap kiírt, ezért ezeken az opciókon a veszteség nem egyenként, hanem egyszerre jelentkezik.
A pozitív negyedévek sora azt méri, milyen gyakran zárt az alap egy negyedévet pluszban. Ugyanolyan fajta szám, mint a találati arány, csak nem ügyletenként számolják, hanem naptári időszakonként. A jó eredménysor pénzt vonzott: a 2017-es üzleti évben az alap nettó eszközértéke több mint kétszeresére nőtt, és a növekmény nagyjából 90%-a a befektetők által befizetett új pénz volt, nem hozam.
Azt, hogy egy rossz kimenetel mekkora lehet, az eredménysor nem mutatta meg, az LJM saját kockázati jelentései viszont megbecsülték; ezeket az SEC egy 2021-ben benyújtott keresetében idézte. A jelentések azt számolták ki, mennyit veszítene a P&G-alap, ha két dolog együtt következne be: az S&P 500 5%-ot esne, ami mérsékelt visszaesés, és az implikált volatilitás 50%-kal emelkedne. Az implikált volatilitás a piac várakozása arra, mennyire fognak kilengeni az árak, és az opciók áraiból olvasható ki. Az SEC szerint a jelentések ezt a veszteséget 2017. október elején az alap értékének 18,6%-ára, 2018. január 31-re pedig 61,4%-ára tették. Ez egyetlen forgatókönyvre szóló becslés, nem előrejelzés arról, mi fog történni. Az LJM saját becslése erre a veszteségre tehát négy hónap alatt több mint háromszorosára nőtt, pedig a kereset szerint az előtte eltelt csaknem két évben átlagosan az októberi kiinduló szint közelében maradt.
Az emelkedés 2017 októberében kezdődött. Ez volt az utolsó hónapja annak az üzleti évnek, amelynek negyedéveit az alapkezelő pozitívnak nevezte, és az emelkedés az év lezárása után is folytatódott, egészen az esést közvetlenül megelőző hónapokig. Az SEC azt állítja, hogy az emelkedés szándékos volt, és az eladási opciókat érintette: a kezelők többet adtak el belőlük, és a rögzített árat közelebb vitték a piac aktuális szintjéhez. A kereset szerint ezzel több díjat próbáltak beszedni, ami a veszteség kockázatát is növelte.[6][7]
Ugyanabban a levélben, amely a pozitív negyedévekről számolt be, az is állt, hogy a csapat „újrasúlyozással őrizte meg a stabil kockázati profilt”; az SEC állítása szerint ez nem volt igaz. A 2018. január 11-i éves jelentésben tehát egymás mellett állt a jó eredménysor és a változatlan kockázat leírása, miközben az SEC szerint a kezelők októbertől fogva növelték a kockázatot.
Az LJM saját veszteségbecslése 2017. október eleje és 2018. január 31. között több mint háromszorosára nőtt.
Amit az LJM saját kockázati jelentése mutatott
Becsült veszteség a P&G-alap értékének arányában, ha az S&P 500 5%-ot esik, és vele együtt az implikált volatilitás 50%-kal emelkedik
18,6%, 2017. október eleje
61,4%, 2018. január 31-ig több mint háromszorosára nőtt
2017. okt. 31.: véget ér a 2017-es üzleti év
2018. jan. 11., beadják az éves jelentést. A levélből: „a 2017-es üzleti év minden negyedévében … pozitív teljesítmény” „stabil kockázati profil”
A két pont az LJM két időpontban készült saját becslése, ahogy azt az SEC idézi. A közbülső napokra a kereset nem közöl számot, ezért nem köti össze vonal a két pontot.
Az ábra azt mutatja meg, amit a pozitív negyedévek sora nem tudott: egy lehetséges veszteség méretét, ahogy maga a cég mérte, és azt, hogy ez éppen azokban a hónapokban nőtt, amikor a kockázat írásos leírása változatlan maradt. Aztán 2018. február elején esni kezdett a piac.
2018. február elején két kereskedési nap alatt az LJM által kezelt alapok elvesztették értékük nagyjából 80%-át, több mint 1 milliárd dollárt.
A valóban bekövetkezett esés nagyobb volt annál, amellyel az LJM forgatókönyve számolt: az SEC szerint az S&P 500 két kereskedési nap alatt, február 2-án, pénteken és február 5-én, hétfőn több mint 6%-ot esett, és ezzel egy időben a volatilitás is megugrott. A hatóságok szerint abban a hónapban két kereskedési nap alatt az LJM által kezelt alapok, vagyis a P&G-alap és az LJM magánalapjai együtt, értékük nagyjából 80%-át, több mint 1 milliárd dollárt veszítették el.[7][8] Ez az összes alap együttes, tényleges vesztesége, ezért mást mér, mint a P&G-alap 61,4%-os becslése, és nem is ellenőrzi azt.
Hogy a veszteség miért lett ekkora, az két dologból érthető: abból, mekkora tartozása volt az alapnak, és abból, hogyan tartotta a pozícióit. Aki opciót adott el, annyival tartozik, amennyibe az opció visszavásárlása kerülne, ez pedig az opció piaci értéke. Az alap által eladott opciók értéke sokkal gyorsabban nőtt, mint amilyen ütemben az index esett, mert az esés és a várható ingadozás ugrása egyszerre drágította meg őket. Az alap ráadásul nem tette félre a teljes összeget, amelyet esetleg ki kellett volna fizetnie, hanem csak letétet helyezett el a brókerénél fedezetként arra, amivel tartozhatott; ezt hívják letéti (margin) kereskedésnek. Amikor a visszavásárlás ára emelkedett, a bróker több fedezetet követelt. A pozíciókat ezért a pánik közepén zárták le: az SEC szerint a bróker február 5-én, hétfőn piaczárás után rendelte el a likvidációt (kényszerzárást). Az alap nem várhatta ki, amíg az árak megnyugszanak, mert nem ő döntötte el, mikor zárulnak a pozíciói, hanem a bróker.
Mindkét történet olyan eredménysorra épül, amely azt számolta, milyen gyakran zárult jól egy ügylet vagy egy negyedév. A nyitó kérdésre, hogy hová lettek a nyerő euró–dollár ügyletek pipjei, az a szám felel, amelyet ez az eredménysor kihagyott: hogy mekkorák voltak a veszteségek, amikor bekövetkeztek.
A nyerő euró–dollár ügyletek pipjeit a vesztes ügyletek emésztették fel: ezekből kevesebb volt, de jóval nagyobbak voltak.
Az euró–dollár ügyletek többsége nyert, az átlagos ügylet mégis pipet veszített, mert amit a nyerő ügyletek hoztak, azt a vesztesek elvitték. Az FXCM euró–dollár ügyleteinél a veszteség gyakori volt, nagyjából minden tíz ügyletből négyben jelentkezett, és az átlagos vesztes ügylet csaknem kétszer akkora volt, mint az átlagos nyerő, ami bőven ellensúlyozta, hogy nyerő ügyletből több volt. Az LJM-nél a súlyos veszteség egyszer jött, két kereskedési nap alatt, de akkora volt, hogy a cég által kezelt alapok értékének zömét elvitte. A két veszteség tehát másként érkezett, a válasz mégis ugyanaz, mert mindkét történetben a megnyugtató szám csak a jó esetek gyakoriságát számolta, és semmit nem mondott arról, mennyibe kerülnek a rossz kimenetelek.
Az FXCM-nél ez a szám a találati arány volt, az LJM-nél a pozitív negyedévek sora, amely úgy számolta a jó negyedéveket, ahogy a találati arány a nyerő ügyleteket. Egy opcióeladónál a legsúlyosabb veszteségek talán még be sem következtek, ezért nála az a kérdés, mekkora lehet a legrosszabb veszteség, és ezt a pozitív negyedévek sora nem mutatja meg. Lezárt ügyleteknél egyszerűbb az ellenőrzés: a nullszaldóhoz szükséges találati arány a vesztes ügyletek átlaga osztva a nyerő és a vesztes ügyletek átlagának összegével, és ez bárki saját átlagaiból kiszámítható. Az FXCM ügyfeleinél ez a számítás adja meg a választ: az számított, mennyit vittek el a vesztes ügyletek, és ezt a találati arány nem mutatta meg.
Módszertan
A devizás számok egyetlen bróker saját, auditálatlan kiadványából származnak.
A fő ábra két mérésre épül, mindkettőt a DailyFX, az FXCM online devizabróker kutatási részlege tette közzé.[9] Az első több mint 12 millió, 2009-ben és 2010-ben lezárt ügyfélügyletet fog át, a második, későbbi minta több mint 43 milliót; mindkét minta arra a 15 devizapárra terjed ki, amelyen az FXCM ügyfelei a legtöbbet kereskedtek.[1][2] A forrás páronként közli a találati arányt, valamint a nyerő és a vesztes ügyletek átlagát pipben. A későbbi cikk ezt csak két párra teszi meg, a többi pár értékét pedig a feliratlan ábráiról nem olvastuk le. A későbbi minta időszakát a cikk szövege 2014 második negyedévétől 2015 első negyedévéig tartónak írja, az ábrák adatjegyzete viszont 2014. március 1. és 2015. március 31. közöttinek; az ábra az utóbbit használja. A 2009–2010-es cikk „Average” (átlag) oszlopát nem használtuk, mert nem tartozik hozzá találati arány. Az FXCM ellen 2017-ben hozott hatósági megállapítás a végrehajtást érintette, nem ezeket a statisztikákat; erről a 10. forráshoz fűzött jegyzet szól.[10]
A nullszaldós határt a két átlagból számoltuk, és csak pipben érvényes, mert a pozícióméret nincs az adatokban.
Minden pár nullszaldóhoz szükséges találati arányát úgy számoltuk, hogy a vesztes ügyletek átlagát elosztottuk a nyerő és a vesztes ügyletek átlagának összegével. Az ügyletenkénti átlagos eredményt pedig úgy, hogy a találati arány és a nyerő ügyletek átlagának szorzatából levontuk a veszteségarány és a vesztes ügyletek átlagának szorzatát. A forrás a találati arányt egész százalékban, az átlagokat egész pipben közli, ezért a kerekítés hatását úgy vizsgáltuk, hogy minden találati arányt fél százalékponttal, minden átlagot fél pippel fölfelé és lefelé mozgattunk; egyik pár pontja sem került át a jele másik oldalára. A pip rögzített lépés a jegyzett árfolyamban, a legtöbb párnál 0,0001, a jenben jegyzett pároknál 0,01. A pénzértéke ezért a devizapártól, a pozíciómérettől, a nem dollárban jegyzett pároknál pedig az aktuális árfolyamtól is függ, a pozícióméret viszont nincs benne az adatokban. A különböző párok pip-eredménye ezért nem adható össze és nem átlagolható. Emiatt, és mert a forrás nem mondja meg, levonták-e a költségeket, például a spreadet (vételi–eladási különbözetet), a nullszaldós határ pipben érvényes, dollárban máshol húzódhat. Minden szám ügyletekről szól, nem ügyfelekről, így arról sem mond semmit, hány ügyfél keresett vagy veszített pénzt.
A szokást részvénybefektetők körében mérték, nem devizakereskedőknél.
Odean mintáját véletlenszerűen választotta ki egy országos amerikai diszkontbróker 1987-ben aktív számlái közül. Minden olyan napon, amikor egy befektető eladott valamit, összevetette, hogy a rendelkezésre álló nyereségek mekkora hányadát realizálta, vagyis adta el, és a rendelkezésre álló veszteségek mekkora hányadát. Az időszak alatt bezárt számlákat nem pótolta, ami a mintát a túlélők felé torzíthatja.[3] Odean a 3,4-es különbséget százalékként („percent”) adja meg; mivel két hozam különbségéről van szó, százalékpontként közöljük, és nem idézőjelben. A szokástól a magasabb találati arányig és a nagyobb átlagos veszteségig vezető lépés a saját számításunk, és a forrásaink között egyetlen tanulmány sem mérte a szokást devizakereskedők körében.
Az LJM-számok az alap saját beadványából és a hatóságok állításaiból származnak.
A pozitív negyedévek, az alap vagyona és a portfóliója a 2017. október 31-én zárult üzleti évről szóló éves jelentésből valók, amelyet 2018. január 11-én nyújtottak be az SEC-nek.[5] Ez felsorolja az S&P 500 határidős kontraktusokra kiírt eladási és vételi opciókat, valamint a vett opciókat. A negyedévekről csak a levél aláírójának, az LJM vezető portfóliókezelőjének kijelentése szól, mert a jelentés csak üzleti évenként közöl hozamot; ugyanez a levél 2016 decemberét és 2017 februárját negatív hozamú hónapként említi, és egy pozitív negyedévben lehet ilyen hónap. Az „I” osztályú befektetési jegyek nettó, üzleti éves hozama az első, rövidebb évben (2013. január 9. – október 31., nem évesítve) −10,20% volt, a 2014–2017-es üzleti években pedig +2,00%, +12,23%, +15,88% és +8,85%.
Mindaz, ami az LJM kockázati jelentéseiről, a kezelők döntéseiről és a februári veszteségekről szól, a hatóságok 2021. májusi keresetéből és sajtóközleményeiből származik.[6][7][8] Ezek állítások, nem bírói megállapítások. Az amerikai határidős piaci felügyelet, a CFTC 2025. júliusi végzése az érintettek beleegyezésével született, vagyis egyezség.[11]
A kereset a 2. ábra első becslését csak úgy datálja, hogy „október elején”, ezért a 2017. október 1-jétől 10-éig tartó rövid sáv a mi konvenciónk. A második érték a kereset „január 31-ig” megfogalmazása; a kereset nem állítja, hogy ez lett volna a legmagasabb, és a napi ábrájáról nem olvastunk le értéket. A „+50% Vol” jelölést a kereset „az implikált volatilitás 50%-os emelkedéseként” írja le, kiinduló szintet nem ad meg.
Az SEC a két veszteséges napot 2018. február 2-ára, péntekre és február 5-ére, hétfőre teszi, a CFTC február 5-ére és 6-ára. A törzsszöveg ezért az SEC két napját csak az SEC nevével együtt említi, egyébként a „két kereskedési nap alatt” és a „nagyjából 80%” alakot használja, mert a források megfogalmazása eltér. Ez a veszteség az LJM által kezelt összes alapra vonatkozik, a P&G-alapra és az LJM magánalapjaira együtt, ezért nem vethető össze a P&G-alap saját becsléseivel vagy hozamaival.
További olvasnivaló
Ben-David és Hirshleifer (2012) tanulmánya arról, miért adnak el a befektetők;[12] Fischbacher, Hoffmann és Schudy (2017) laborkísérlete az automatikus eladási megbízásokról;[13] a Wilshire Analytics (2016) tanulmánya, amelyet a CBOE rendelt meg, az opcióeladó indexek hosszú távú hozamáról.[14]
Források
- David Rodriguez and Timothy Shea, "What is the Number One Mistake Forex Traders Make?", DailyFX, 8 December 2011. Internet Archive capture of 7 January 2012 (20120107175343); series introduction: Timothy Shea, "What Are the Traits of Successful Forex Traders?", DailyFX, 26 December 2011 (capture 20120108212008). Ezt a 2012-es példányt idézzük, mert a 2024 augusztusában archivált változatban, amikor a DailyFX már más tulajdonában volt, az „FXCM” helyén „a major FX broker” (egy nagy devizabróker) áll.
- David Rodríguez, "Why do Many Forex Traders Lose Money? Here is the Number 1 Mistake", DailyFX, syndicated by FXStreet, 26 June 2015. Internet Archive capture 20150716082231.
- Terrance Odean, "Are Investors Reluctant to Realize Their Losses?", The Journal of Finance 53(5), October 1998, 1775–1798. doi:10.1111/0022-1082.00072.
- Hersh Shefrin and Meir Statman, "The Disposition to Sell Winners Too Early and Ride Losers Too Long: Theory and Evidence", The Journal of Finance 40(3), July 1985, 777–790.
- Two Roads Shared Trust, Form N-CSR, LJM Preservation and Growth Fund, annual report for the fiscal year ended 31 October 2017, filed 11 January 2018 (SEC EDGAR, accession 0001580642-18-000199).
- SEC v. Caine et al., N.D. Ill., No. 1:21-cv-02859, complaint filed 27 May 2021.
- US Securities and Exchange Commission, press release 2021-89, 27 May 2021.
- US Commodity Futures Trading Commission, press release 8392-21, 27 May 2021; CFTC v. LJM Funds Management et al., N.D. Ill., No. 1:21-cv-02863, complaint filed 27 May 2021.
- FXCM Inc., Form 10-K for 2010 (filed 31 March 2011) and for 2014 (filed 16 March 2015), SEC EDGAR.
- US Commodity Futures Trading Commission, press release 7528-17, 6 February 2017. A közlemény által bejelentett, az FXCM beleegyezésével hozott végzésben a Bizottság megállapította, hogy az FXCM 2009 szeptemberétől legalább 2014-ig „hamis és félrevezető” módon toborozta lakossági ügyfeleit („engaged in false and misleading solicitations”), mert eltitkolta kapcsolatát legfontosabb árjegyzőjével. A megállapítás a végrehajtást érintette, nem az esszében használt ügyletstatisztikákat, de mindkét adat-időszakot lefedi.
- US Commodity Futures Trading Commission, press release 9092-25, 1 July 2025.
- Itzhak Ben-David and David Hirshleifer, "Are Investors Really Reluctant to Realize Their Losses? Trading Responses to Past Returns and the Disposition Effect", The Review of Financial Studies 25(8), 2012, 2485–2532. doi:10.1093/rfs/hhs077.
- Urs Fischbacher, Gerson Hoffmann and Simeon Schudy, "The Causal Effect of Stop-Loss and Take-Gain Orders on the Disposition Effect", The Review of Financial Studies 30(6), 2017, 2110–2129. doi:10.1093/rfs/hhx016.
- Chicago Board Options Exchange (CBOE) and Wilshire Analytics, press release, 21 September 2016, on Wilshire Analytics Applied Research Group, "Three Decades of Options-Based Benchmark Indices with Premium Selling or Buying: A Performance Analysis", commissioned by CBOE.
Így hivatkozz erre az esszére
Tradiens Research. (2026). A találati arány nem mutatja meg, mekkorák a veszteségek (2.0 verzió). Tradiens Data Essays. https://tradiens.com/hu/essays/win-rate-lie
@misc{tradiens2026winrate,
author = {{Tradiens Research}},
title = {A találati arány nem mutatja meg, mekkorák a veszteségek},
year = {2026},
version = {2.0},
howpublished = {Tradiens Data Essays},
url = {https://tradiens.com/hu/essays/win-rate-lie}
}